Titusz történetének folytatása


Egy éve Nagypénteken kezdődött. Bejelentést kaptunk, hogy egy kutyát elütött a vonat, de az állat túlélete a balesetet. Keresésére indultunk, de nem találtuk, a tartási helyére viszont nem jutottunk be, ezért hatósági segítséget kértünk.

Szerdán végül sikerült a kutya közelébe kerülnünk. Elképesztő látvány fogadott bennünket. Szemtanúk szerint a baleset után még ín és bőr tartotta a leszakadt lábat, amit később a kutya gazdája levágott. Porban és mocsokban feküdt Titusz minden fájdalomcsillapítás és orvosi segítség nélkül. Húsa és csontja szabadon látszott csoda, hogy halálos szepszist nem kapott. Az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely azonnal befogadta és a szombathelyi állatkórházba szállította, ahol megkezdték a szakszerű kezelését, majd hazaadták a menhelyre, ahol folytatódott a gondos ápolás.

Alapítványunk már több mint 20 éve foglalkozik többek között a Títuszhoz hasonlóan pórul járt kutyák és macskák befogadásával, gyógyításával, majd amennyiben lehetséges örökbeadásával. A menhely áltagos állományi létszáma kutyák esetében 112 fő, cicák esetében 46 fő. A kutyusoknak hőszigetelt kutyaházak, fedett kennelek, valamint kifutók állnak rendelkezésükre. A cicák fűtött cicaházakban vannak elhelyezve, ahol minden szükséges felszerelés a rendelkezésükre áll. / Kaparófa, alom, különféle játékok /.

Néhány önkéntes foglalkozik a kutyák sétáltatásával is, bár ebben a tekintetben van még hová fejlődnünk.

Nem volt ez mindig így. Ahhoz, hogy ilyen korszerű, tiszta és barátságos körülményeket tudjunk kialakítani, nagyon sok munka és pénz kellett és szükséges a mai napig.

A menhely vezetőjének, Ulrike Vollnernek, áldozatos munkája és nem kevés anyagi befektetése nélkül ez nem jöhetett volna létre. A TÁMOGATÓINK adományai nélkül nem tudnánk működni. Az áremelkedések minket is érintenek. A helyzetünket nagyban befolyásolja a hazai és külföldi támogatóink lehetőségei.

Az élelmiszer árak, valamint a gyógykezelések, gyógyszerek árai jelentősen emelkednek évről-évre. Az épületeink állagát szintén óvnunk kell hiszen, ha elhanyagolnánk őket, sokkal drágább lenne a felújítás. Mi is, akárcsak a legtöbb család, mindig számolunk, kalkulálunk, és ha sikerül valahol spórolnunk, vagy sikert érünk el egy pályázaton, akkor átalakítunk, kicserélünk valamit. Legutóbb ablakot és ajtót cseréltünk azon az épületen, ahol az orvosi szoba és a konyha van. Igen konyha, mert mi főzünk is a kedvenceinknek, ha úgy hozza az élet. Minden állatnak igyekszünk az állapotához képest a legjobb, legtáplálóbb és legfinomabb ételt adni.

Az Állatmenhely dolgozói és önkéntesei annyi szeretetet és gondoskodást adnak kis kedvenceiknek, amennyire erejükből és idejükből képesek. Így sikerült azt a nyugodt, barátságos légkört kialakítani, amit szívesen megmutatunk bárkinek, aki előzetes bejelentés után, ellátogat hozzánk.

Ebben a légkörben tudott Titusz is ilyen szép, egészséges, vidám és barátságos kutyussá válni, azután a szörnyű baleset után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Related Post